Napló és útmutató egy inspirált, kreatív élethez

2016. május 05. 18:07 - Bátorfi Andrea

Pipilotti Rist nőművészete

Elvarázsol és marasztal

Pipilotti Rist korunk egyik legizgalmasabb videóművésze. Legutóbb a zürichi Kunsthaus adott otthont egy nagyszabású kiállításának "A nyálad az én búvárruhám a fájdalom óceánjában" címmel.  Naívan azt gondolhatnánk, hogy egy videóművész vászonra vagy falra vetít, legfeljebb laposképernyőt használ. De nem így Pipilotti, aki intim terekbe való bekukucskálásra invitál a legszokatlanabb felületekre és tárgyakra vetítve.7-leplek.jpg
Belépve a teljesen elsötétített kiállítóterekbe olyan érzésem támadt, mintha a művész lakásába, sőt, néhol a fejébe és teste belső tájaira kapnék bepillantási engedélyt. Mintha egy vendégségbe érkeztem volna, ahol a videók hol egymást félig takaró, átlátszó vásznakon jelentek meg, hol szokatlan hétköznapi tárgyakon, mint például egy kuka oldalán, egy paplanon egy megvetett ágyban, egy festményen vagy az étkezőasztal feletti csillárról Swarovski kristályok helyett lógó bugyikon és alsótrikókon.2-bugyicsillar.jpg

 

A videókon leginkább közelről és alulról filmezett, mozgásban lévő természeti tárgyak és testrészek tűntek fel  erős lassításban, sokszor torzított színekkel. Pipilotti installációiban azonban nem a filmek tartalma, hanem a hangulat és az érzésvilág bűvölt el, a beengedve-levés meghittsége és izgalma: bekukucskáltam például egy derékmagasságban elhelyezett dobozba, amelybe saját kamaszkori szobáját rendezte be. Bepillantást nyertem intim testszövetekbe egy csepp alakban lógó fémtárgyon, és odaültem az illattégelyekkel teli pipereasztalhoz, ahol a tükörben nemcsak önmagamat, hanem egy tenyérnyi képernyőn futó filmet is bámulhattam. 15-pipereasztal.jpg

Aztán legörnyedve belehajoltam egy nyitott retikül puha, rózsás belsejébe, ahol üveggyolyóra vetített tengerhullámzást találtam. Még egy vetítővászonként szolgáló vetett ágyba is bebújhattam volna, ha nem kötött volna le az a sok ágyon ugráló és paplan alá heveredő látogató, akik mind kiélvezték a soha-eddig-még-nem-volt lehetőséget, hogy egy "műtárgyban" ejtőzhettek. 5-agyban2.jpg
De igazából nem is figyeltem az apró tárgyakon futó filmek egymásba úszó, színes mintázatait, mert a lényeg az volt, ahogy ezek a bensőséges terek megnyíltak a számomra. Mintha egy olyan vendégségbe érkeztem volna, ahol szívélyesen és melegen fogadnak, és sokáig marasztalnak. Én pedig szívesen maradtam, mert része lettem egy magántörténetnek, amiben otthon éreztem magam. S láthatóan így volt ezzel az a sok száz másik látogató is, akik velem együtt hosszú órákat töltöttek a kiállításon egy hideg és borongós áprilisi szombaton. Az emberek boldogan oldódtak fel az atmoszferikus, meghitt terekben, fesztelenül élvezve a részvételt.

Jártál már úgy múzeumban, hogy a nyolcadik, festményekkel telezsúfolt terem után lerogytál a földre ( ha engedték) vagy jobb esetben valamilyen múzeumi ülőalkalmatosságra, mert derékfájás kínzott, a talpad sajgott, és betonkeménységűvé vált agyad képtelen volt többet befogadni? Szakma ide vagy oda, újra és újra rámtör múzeumokban és nagyobb kiállításokon ez a fajta teljes kimerültség. Pipilotti elvarázsolt tereiben azonban három óra észrevétlenül repült el a fáradtság és unottság legkisebb jele nélkül. 14-nappaliszofa.jpg
A rejtélyes, meleg fények, a susmorgó hangok a félhomályban, a mindenfelé hivogató pamlagok és fotelek, vagy a bugyicsillár alatt elhelyezett kerek étkezőasztal a rogyásig megrakott gyümölcsöstállal mind maradásra csábítottak. Hiába, ez a kiállítás a feltárás, feltárulkozás és beengedés gesztusairól szólt. Azokról a gesztusokról, amelyek mindig melegséget szülnek.


A kiállítás utolsó terében L alakban installált vásznakon nagyméretű videók váltották egymást. Főként a kilencvenes évek végén készült, jelentős darabok, mint például a Velencei Biennálét is megjárt Ever is over all című film, amiben egy eksztatikus felhevültségben úszó nő zúzza össze az utcán parkoló autók szélvédőjét egy virág alakú kalapáccsal. A nagy bravúr azonban az a 3000 led lámpából álló erdő volt, ami az aktuálisan vetített film színvilágával harmonizálva változtatta színeit, s amiben sétálva olyan érzésem volt, mintha a szétvert szélvédők szétpattant és térbe helyezett szilánkdarabjai közé kerültem volna. 12-nagyterem-vetites3.jpg 


6-ledek.jpg

Kritikusai szerint Pipilotti alapvetően feminista művész, aki gender témával, szexualitással és az emberi testtel kapcsolatos filmjeivel szerzett hírnevet magának. Ez a kiállítás számomra nem a filmek témái miatt volt vérbeli nőművészet, hanem mert az érzéssel átélhető élmény szintjén közvetítte a nőiség legfontosabb minőségei közül a meghittséget, a részvételre invitáló közvetlenséget, s azt a felszabadító energiát, amely elvarázsol és marasztal, magához hív és beenged. 

Pipilotti Rist honlapját itt találod.

 

A képek a szerző felvételei.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tagulo.blog.hu/api/trackback/id/tr838687894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Napló és útmutató egy inspirált, kreatív élethez
süti beállítások módosítása