Napló és útmutató egy inspirált, kreatív élethez

2016. május 16. 22:27 - Bátorfi Andrea

Az ember, aki halakat teremt a folyóba

Mit szólnál, ha egy járdába karcolt, titokzatos nőalakra bukkannál egyik reggel, munkába menet? Mintha intene feléd, határozottan egy irányba mutatva, s a jelek egyre csak szaporodnának a lábad alatt. 5037.jpg
Milyen érzés lenne? Összezavarodnál, igyekeznél elfelejteni, vagy valamiféle régen elfelejtett izgatottság uralkodna el rajtad? 
Kevéssé valószínű, hogy a nagyváros utcáit járva efféle jelekbe botlanál, de létezik néhány olyan pontja a földnek, ahol Ahmad Nadalian, iráni land art művész rejtélyes figuráira lelhetsz.

Minden vizek felett ő uralkodik

A land artnak van egy irányzata, ahol a művész átmeneti jeleket hagy a tájban, esztétikusan rendezett mikrovilágokat hozva létre ágakból, levelekből, kövekből.  A jeleket elfújja a szél, elmossa az eső vagy lassan szétesnek, így a mű dokumentumfotókon élhet csak tovább. Az efemer jelek többnyire azt a rendet és összefüggésrendszert mutatják fel, amit az ember ugyan nem érzékel, de vágyik részévé lenni. Ahmad Nadalian a természet eldugott zugaiban, hegyek mélyén és folyópartokon talált kövekre és sziklákba faragja hosszabb életű jeleit. Története gyermekkorában kezdődött szülőfalujában, valahol Iránban, amikor kedvtelve járt ki a folyóhoz halakat figyelni. Miután évekig tartó külföldi tanulmányai után visszatért falujába, kiábrándulva fedezte fel, hogy a folyóban nincsenek többé halak. Akkor született meg benne az elhatározás, hogy mint művész tegyen valamit a maga eszközeivel azért, hogy a folyó újra termékennyé váljon. Kövekre kezdett halakat faragni, amiket egyfajta egyszemélyes termékenységi rituálé keretében dobott vissza a folyóba. 5061.jpg

Miután évek óta kísérem figyelemmel Nadalian munkásságát online dokumentációja segítségével, olaszországi utam részeként elkötelezve indultam neki, hogy felfedezzem a "Pescia melletti erdőségben, a régi malom felé vezető úton" megbúvó halait és istennőit. Akkor még nem tudtam, valójában mekkora kalandra vállalkozom. Mert ugyan minden művész láttatni és látva lenni vágyik, Nadalian land artjának lényegi része a rejtőzködés. Hosszas levelezés és telefonálgatás után sikerült végre megkapnom az információt , hogy az a bizonyos régi malom valószínűleg egy Stiappa nevű eldugott hegyi falu közelében található, de Nadalianról senki nem hallott még. A Pesciából Stiappáig vezető majdnem negyven perces szerpentinen Nadalianhoz beszéltem magamban, hogy legyen szíves útmutató jeleket hagyni, és megsegíteni az istennőt kereső vándort. Nem kellett csalódnom, mert Stiappa macskakövein gyorsan rábukkantam Nadalian kitárt karú asszonyára és mellette ikonikus halfigurájára. Innentől kezdve magabiztosabban haladtam, főleg, hogy a szobrász újabb jeleket, szerencsepatkókat faragott a patakvölgybe vezető ösvény lépőköveibe.  5063.jpg
Az út egy vízesésekkel tarkított, páfrányos völgybe vezetett, ahol némi figyelmes szemlélődés után sorra fedeztem fel a kőbe vésett figurákat.  Az első faragvány, amit észrevettem, Anahita istennő volt egy magában álló lapos sziklán a patak közepében. Fejét oldalra fordítja, szemét lehunyja, kezeit a szívén nyugtatja, feje fölött fekvő félhold. Köldökében égerfa megszáradt virágzatai kígyóznak. Arcéle jól kivehető, ahogy a moha kezd betelepedni a vésés vájataiba. Lába lassan elhalványul, mert magas vízálláskor a sebes patak immár tizennégy év óta mossa, koptatja. 5047.jpg
Anahita a víz és a termékenység ősi perzsa istennője volt, a nők patrónusa, a Nagy Anya megtestesítőinek egyik legkorábbi példája. Minden vizek felett ő uralkodott, lett légyen bár folyó, tó, tenger vagy az emberiség életadó nedvei, mint ondó és anyatej. A folyók és a tavak különösen szentek voltak a számára, mert a születés vizeinek tekintette őket.5049.jpg

Kicsit odébb, a vízeséseknél több faragványra is bukkantam: egy parton álló kövön két nagyméretű halra és Anahita fejére a holddal. S mind közül a legvarázslatosabbra, egy félig vízben álló, lapos kövön egy majdnem embernagyságú istennő feküdt, akinek a feje mellett megtaláltam Nadalain kőbe vésett aláírását is. Ez a félig vízben fekvő nő egészen elbűvölt: az arcán átfolyó víz pillanatokra egészen ellepte, majd láthatatlanságából újra felmerült. Anahita nevének jelentése: a szeplőtelen. A természet makulátlan szépsége mellett az ő jelenléte ébresztett tudatára, hogy valójában a testén járok, a lélekzetét szívom és a nedveit iszom. Ráébredtem, hogy valami nagy, szent dolognak a részese vagyok itt, egy eleven, hatalmas jelenlétnek. 5074.jpg

Közben összetalálkoztam egy helybéli horgásszal, akitől megérdeklődtem, látta-e már a halakat és az istennőket. Nem, ő még sohasem találkozott velük, válaszolta csodálkozva. Igen, értem én, mert nehezen elképzelhető, hogy valaki véletlenszerűségből talál rájuk, én is csak azért láttam őket, mert tudok a létezésükről és kerestem őket. Nem így van ez a hétköznapjainkban is? Arra, hogy egy nagyobb egészbe vagyunk beleágyazva, vajon hányszor emlékezünk naponta, hetente, egy évben vagy egész életünk során?

Land art - teremtő és gyógyító rituálék

Folyókba dobott halaival, patak mellé faragott termékenység istennőivel Nadalian nemcsak emlékeztet, hanem művész-papként gyógyító rituálékat is végez. Hogy vizeink újra hemzsegjenek a halaktól, s a természet makulátlan érintetlenségben éljen tovább. Mindeközben a lélek-természet elevenítése és felemelése is zajlik, hogy ami szennyezett és eltompult, az új élettel telítődjön, s ahol nincs már tisztelet és ámulat, ott megérezzük a szent jelenlétet. Noha nincs műszer, amely kijelezné, vajon tisztább és termékenyebb lett-e a víz Nadalian istennőitől, és nincs számláló, amely kimutatná, vajon megszaporodtak-e a halak az általa gyógyított vizekben, az ember évezredek óta él abban a meggyőződésben, hogy rituális tetteivel jótékony hatást gyakorol önmagára és környezetére, s ezzel hozzájárul a világ rendjének fenntartásához. 5078.jpg

Amint a művész nyomot hagy az erdőben és a folyókban, megváltoztatja annak a területnek az energetikai mintázatát. A land art tárgyakba fókuszált emberi energia hat, formál, ha kell gyógyít. A művész azért dolgozik, hogy több tudatosságot és lélekminőséget vigyen oda, ahol a dolgok romlani kezdtek, vagy ahol felejtésbe süllyedtek az emberi elmék. 

A teremtés lényege az addig csak a szellemi világban létező, illanó ideák anyagba hívása vagy formába fordítása. A lehívás vagy fordítás során nagy mennyiségű fókuszált energia sűrűsödik a születő formába, ami azután kisugározva hatást gyakorol mindarra, amivel és akivel kapcsolatba kerül. Hatást gyakorol vagyis átformál(hat)ja a valóságot. Ha az ember teremtő potenciáljában, nem pusztán a művet, de a valóságot is formáló alkotó tevékenységében nem hiszek, nemcsak hogy művész nem vagyok, hanem a mindennapjaim is értelmüket vesztik. Ha azonban önmagamra, mint alkotó teremtőre tekintek, aki az életet mint művet formálja, napjaim felelősségel, mélységgel és értelemmel telítődnek. Ez az egész egy alapvető nézőpontváltással kezdődik, amikor egy véletlenszerű, sodródó életérzésből teremtő erőm és felelősségem érzésébe, majd tudásába váltok át. Ez a fordulat valójában a táguló. A következő bejegyzésben erről a szemléletváltó, alapvető fordulatról beszélek tovább.

Tovább Ahmad Nadalian honlapjára

A képek a szerző felvételei.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tagulo.blog.hu/api/trackback/id/tr508723314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kattner Kriszta 2016.05.18. 21:23:35

Köszönöm a cikket, nagyon. Nem ismertem még ezeket a munkákat és az első néhány kritikus gondolat visszaszorítása után egyre fokozódó érdeklődéssel tudtam végignézni a fényképeket és végigolvasni a cikkedet...
A felütés, ahogy a gondolatmeneted kezded (és megragadod a figyelmemet) és a közvetlenül utána beillesztett kép (a bazaltkockákba faragott női alak) számomra olyan erős kontrasztban áll egymással (a széttárt karú női alak, csigaszerű kézzel és lábbal, hosszú hajával, szentimentálisan kedves arcával...), hogy azt vettem észre oda lett az elfogulatlan figyelmem, és máris azon izgulok, hogy csak nehogy csalódnom kelljen! (Asszem nehéz jól érthetően elmagyaráznom ezt. Azt a szomorúságot és fokozódó hiányérzetet, amelyet a sok szépen csengő szó és komoly gondolat után a tettek és az eredmények silány minősége ébreszt bennem.)
De szerencsére folytattam az olvasást és tulajdonképpen azóta is a hatása alatt állok a látottaknak...Engem lenyűgöz az ilyen alázat, az ilyen kitartás, az ilyen szerénység, az ilyen művészi attitűd, az ilyen ember!

Bátorfi Andrea 2016.05.18. 21:32:10

@Kattner Kriszta: Nagyon köszönöm a hozzászólást és a kezdőképről való észrevételt! A bazaltkockán lévő nő valójában Stiappa falujának a bejáratánál egy útjelző. Még nem mű, hanem egy afféle jel a keresőknek, hogy jó helyen járnak. Mint egy figurális turistajelzés a la Nadalian. Nem gondoltam, hogy ezzel elriaszthatom a finomabb ízlésű olvasókat. Örülök, hogy végül végigolvastad és hatottak a valódi művek!
Napló és útmutató egy inspirált, kreatív élethez
süti beállítások módosítása