A völgyben szűkös az élet. Elsősorban perspektívában szűkölködik. A völgyet körülölelő hegyláncok megfosztják a völgylakót a távolbalátás lehetőségétől. Hogy meglássa, van élet a szűk-ségen túl. A völgyre gyakorta leereszkedő köd pedig meggátolja, hogy felfelé tekintsen és lássa, fölfelé mindig végtelen. A völgyi lét ezért mind horizontálisan, mind vertikálisan korlátozott perspektívájú. A völgylakó nem lát túl az orránál. Ami közvetlenül előtte van, abba beleéli magát és azonosul vele. Élete mindennapjainak ügyei felnagyítódnak, mert távlat hiányában nincs, ami viszonylagossá tehetné a korlátozott látótérben észlelteket. Látása elhomályosul a másképp is lehet alternatíváira. A völgylakók világnézete összességében a szűk-ségen alapul. Mivel az erőforrások szűkösnek tűnnek, a völgylakók között viszálykodás dúl azok megszerzéséért. Így egymással szemben ellenségesek és gyanakvók, a környezetük felé kizsákmányolók. Figyelmük fókusza a “miből nem elég még” felé irányul, sohasem képesek elégedettek lenni. A gyakran tartósan leereszkedő köd okán a völgylakó fényszegény környezetben él.

A fényhiány jellemzi leginkább tudati állapotát is. Gondolatai dekoncentráltan folynak szét, valóságérzékelő képessége eltompul, bizonytalanná válik. Mivel a ködben jól el lehet bújni, tettei felelőssége alól észrevétlenül kihátrál. A ködben járva magányosnak és elszigeteltnek éli meg magát. Nem tud kapcsolódni, mert csak önmagát érzékeli. Vakká válik az élet nagy, kormányzó mintázataira és a visszatérően ismétlődő ciklusokra, így nem tud tanulni és regenerálódni sem. Életéből hiányzik az összkép és az értelem meglátásának a képessége.

A tudatra ereszkedő köd nem száll fel magától.  A szenvedés nyomására a völgylakónak kell kiemelkednie belőle: drótkötélpályán vagy hegyi fogaskerekűn igyekszik a köd fölé jutni, esetleg megmássza a hegyeket. Látása feltisztításához már az is elég, ha a ködhatár fölé emelkedik és megpillantja a párában úszó völgyet, amiben addig élt. Rádöbben a szűk-ség mindent átható kondíciójára. Rádöbben, hogy mennyi minden volt eltakarva a látása elől. Jóval a ködhatár fölé érve azonban kibomlik a környező világ is.  A völgyi lét távlatnélküliségének a helyét a körpanorámás kitágulás veszi át.  A völgylakó fellélegezhet, elméje és szíve megtelik a tér élményével.  
S ahogy nyílik a külső és a belső tér, választási lehetőségek, felfedeznivalók és új erőforrások kezdenek megmutatkozni minden irányból. A völgyi lét problémái immár kisszerűnek tűnnek fel a panorámakilátóból, az alternatívák és a fejlődés tudata lassan egészen áthatja és fellelkesíti. Hatalmas dolog történik vele, a perspektívaváltás, aminek nyomán a lehetőségek tágassága és a bőség világa kezd felragyogni.  

A képek a szerző felvételei. 2016. október, Rigi, Svájc