Napló és útmutató egy inspirált, kreatív élethez

2016. november 02. 18:26 - Bátorfi Andrea

A ködhatáron és azon túl

2-kodosvolgy2_1.jpg


A völgyben szűkös az élet. Elsősorban perspektívában szűkölködik. A völgyet körülölelő hegyláncok megfosztják a völgylakót a távolbalátás lehetőségétől. Hogy meglássa, van élet a szűk-ségen túl. A völgyre gyakorta leereszkedő köd pedig meggátolja, hogy felfelé tekintsen és lássa, fölfelé mindig végtelen. A völgyi lét ezért mind horizontálisan, mind vertikálisan korlátozott perspektívájú. A völgylakó nem lát túl az orránál. Ami közvetlenül előtte van, abba beleéli magát és azonosul vele. Élete mindennapjainak ügyei felnagyítódnak, mert távlat hiányában nincs, ami viszonylagossá tehetné a korlátozott látótérben észlelteket. Látása elhomályosul a másképp is lehet alternatíváira. A völgylakók világnézete összességében a szűk-ségen alapul. Mivel az erőforrások szűkösnek tűnnek, a völgylakók között viszálykodás dúl azok megszerzéséért. Így egymással szemben ellenségesek és gyanakvók, a környezetük felé kizsákmányolók. Figyelmük fókusza a “miből nem elég még” felé irányul, sohasem képesek elégedettek lenni. A gyakran tartósan leereszkedő köd okán a völgylakó fényszegény környezetben él. 1-kodosvolgy_1.jpg

A fényhiány jellemzi leginkább tudati állapotát is. Gondolatai dekoncentráltan folynak szét, valóságérzékelő képessége eltompul, bizonytalanná válik. Mivel a ködben jól el lehet bújni, tettei felelőssége alól észrevétlenül kihátrál. A ködben járva magányosnak és elszigeteltnek éli meg magát. Nem tud kapcsolódni, mert csak önmagát érzékeli. Vakká válik az élet nagy, kormányzó mintázataira és a visszatérően ismétlődő ciklusokra, így nem tud tanulni és regenerálódni sem. Életéből hiányzik az összkép és az értelem meglátásának a képessége.

A tudatra ereszkedő köd nem száll fel magától.  A szenvedés nyomására a völgylakónak kell kiemelkednie belőle: drótkötélpályán vagy hegyi fogaskerekűn igyekszik a köd fölé jutni, esetleg megmássza a hegyeket. 6-leereszkedesakodbe.jpgLátása feltisztításához már az is elég, ha a ködhatár fölé emelkedik és megpillantja a párában úszó völgyet, amiben addig élt. Rádöbben a szűk-ség mindent átható kondíciójára. Rádöbben, hogy mennyi minden volt eltakarva a látása elől. Jóval a ködhatár fölé érve azonban kibomlik a környező világ is.  A völgyi lét távlatnélküliségének a helyét a körpanorámás kitágulás veszi át.  A völgylakó fellélegezhet, elméje és szíve megtelik a tér élményével. 5-csucson_1.jpg 
S ahogy nyílik a külső és a belső tér, választási lehetőségek, felfedeznivalók és új erőforrások kezdenek megmutatkozni minden irányból. A völgyi lét problémái immár kisszerűnek tűnnek fel a panorámakilátóból, az alternatívák és a fejlődés tudata lassan egészen áthatja és fellelkesíti. Hatalmas dolog történik vele, a perspektívaváltás, aminek nyomán a lehetőségek tágassága és a bőség világa kezd felragyogni. 0-kodatofelett2_1.jpg 

  

 

A képek a szerző felvételei. 2016. október, Rigi, Svájc
                                                           

 

 

 

 

Szólj hozzá!
2016. augusztus 27. 14:31 - Bátorfi Andrea

Katasztrófa utáni csend

Ahogy a halak és a teknősök látják odalentről

Egy összefüggő törmelékszigetet sodró, hatalmas árhullám söpört végig a Centre Pompidou-Metz épületén, mintha minden útjába kerülő emberi alkotmányt letarolt volna. Tadashi Kawamata, japán születésű, Párizsban élő művész meghökkentő perspektívából tárja elénk a 2011-es japán cunami által okozott katasztrófát. install3.jpg
Kawamata A víz alatt című installációja nem magával a drámai pillanatokkal, hanem a katasztrófa egyik utóhatásával, melléktermékével szembesít, amikor az ár levonulása után a romba döntött emberi építmények hulladékai már szelíden ringatóznak a tenger felszínén. Mintha a víz mélyéről látnánk a szökőár által elsodort törmelékhalmot, amelyet a művész használt bútorelemekből és limlomokból épített fel. install_felso.jpgA fejünk felett lebegő installáció az első emeleti kiállítótér két végpontja, a városra panorámát nyújtó két üvegfal közé feszül ki, ezzel olyan érzést keltve, mintha az árnak semmi sem szabhatna határt, és a szemét parttalanul sodródna a végtelen vizeken. Mintha az életünkön is keresztülsöpört volna. install2.jpg

Kawamata életművének egyik kiemelt témája a természeti katasztrófák és egyéb összeomlások hatására széteső környezet, majd annak hulladékokból és újrahasznosított faanyagokból való újrastrukturálása. A metzi installáció törmelékhulláma alatt ülve elemi érzelmekkel ébred rá az ember az élet és az emberi civilizáció törékenységére. Ha megmozdul a föld és feltámad a tenger, településeket, közösségeket, sőt kultúrákat nyelhetnek el a természeti erők. Kiszolgáltatottságunk ezen emlékhelyén a látogatókra hatalmas csend telepedik, ahogy átérzünk valamit a túlélők döbbenetéből és szomorúságából.install1.jpg

A múzeum biztonságos kiállítóterében a szeméthullám alatt járkálva azonban az önmagunkba nézés pillanataira is rákényszerülünk. Kawamata a felelőtlen emberi viselkedés kiszámítható következményeivel szembesít, amikor installációjával egy évtizedek óta súlyosbodó környezeti problémára, a Csendes-óceánon úszó, több millió tonnányi szemétszigetre is emlékeztet. Idő kérdése, hogy a szűklátókörű gondolkodás és a pazarló szokások által termelt és a környezetre terhelt szemét mikor zúdul megállíthatatlan, fullasztó árként a nyakunkba. marine_debris.jpg(Az alábbi képen az U.S. National Oceanic and Atmospheric Administration fotóját látjuk az ún. nagy csendes-óceáni szemétszigetről teknősperspektívából.)

A metzi Centre Pompidou épületét Shigeru Ban, japán építész tervezte. metz_kivul.jpgA  2010-ben átadott épület fő attrakciója a 90 méter széles, méhsejt szerkezetű, különlegesen látványos tetőzet, amit 16 kilométernyi ragasztott, rétegelt fából készítettek. A hatszögletű mintázat ötletét egy nádfonatú kínai kalap inspirálta. A metzi Centre Pompidou rendelkezik Párizson kívül a legnagyobb, időszakos kiállítási célokat szolgáló térrel.metz_belso.jpg

A víz alatt című installációt 2016.február 11. és augusztus 15. között láthatta a nagyközönség.

Tadashi Kawamata munkáiról bővebben itt. 

Shigeru Ban munkáit itt nézheted meg. 

Az installációról és az épületről készült képek a szerző felvételei.

 

 

 

 

Szólj hozzá!
2016. június 12. 12:01 - Bátorfi Andrea

Sorsszövő mágia

Tatiana Blass szövőszéke

Az összegubancolódott vörös fonálrengeteg az érzelmek tengereként árasztja el a kápolnamúzeum kertjét rákúszva a fákra, fojtogatva a bokrokat. tatiana_1_1.jpgIsmét egy nagyszerű művész, aki vörös gyapjúfonállal dolgozik: Tatiana Blass
"Penelope" installációjában a sao pauloi Morumbi Kápolnában egy kézi szövőszék áll a szentélyben. 
Egy tizennégy méter hosszú vörös szőnyeg húzódik a kápolna bejáratától a főoltárig,  ahol a szőttes vége a szövőszékhez van illesztve azt a hatást keltve, mintha a szövés éppen folyamatban lenne. tatiana_4.jpgA szövőszék másik oldalán összekuszálódott vörös gyapjúfonalak feszülnek ki és bújnak át a vesszőfonatból összeállított és lemázolt fal lyukain, hogy a kápolna körüli kertet vörös özönvízként árasszák el. Az installáció címe Odüsszeusz feleségére utal, aki férjére várakozva éveken át szőtte apósa halotti leplét. Amit nappal megszőtt, éjjel lebontotta, így odázva el a válaszadást az őt zaklató kérőknek.tatiana_6.jpg

Ahogy átérzem a mű mélyértelmű bölcsességét, odaképzelem magam a szentélybe. Ülök a szövőszék mellett, egyik oldalamon a megszőtt munkával, a másik oldalamon a kifeszülő fonalgubancokkal. Egy láthatatlan, sorsformáló intelligencia munkáját vélem felfedezni a szövőszék körül. Mintha a sorsszövő lélek dolgozna itt, ami a fájdalom és szenvedély szétáradó vörös fonalkáoszából szálakat válogat és bogoz ki. Hatalmas türelme és odaadó munkája nyomán a gubancok kisimulnak, s ami eddig özönvízszerű zűrzavar volt, most nyersanyaggá válik az alkotáshoz. Az alkotáshoz, amely az élet művének a formálása. Új rendet szőni a káoszból átalakító mágia. Az elárasztó és kezelhetetlen szőttessé alakul, amin járni lehet, ami vezet valahová. Amin emelt fővel sétálunk ki szorult helyzetünkből, és amin a világ belép hozzánk. tatiana_5.jpg   

S ahogy a növényzet friss burjánzása apránként felemészti a fonálrengeteget, úgy hagy alább a szenvedés energiája, s csillapodnak le a háborgó érzelmek. Hat hónap alatt az installáció vörös fonálözönét lassan elnyeli a kert zöldje. tatiana_8.jpgLábunk alatt útként kezd kanyarogni a lélek rendteremtő intelligenciájának a műve. Sebgyógyító  munkája bevégzéséhez csupán annyit kér tőlünk, hogy időről időre foglaljuk el helyünket a belső csend terében, a belső szentélyben. Itt átengedjük a sorsunk feletti irányítást neki, és hagyjuk, hogy életünk új szőttesét elkészítse. Nem kell hozzá más, csak csend és tér és sorsunk kifényesedésébe vetett bizalom.tatiana_3.jpg 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 A "Penelope" című installáció 2011-ben volt látható a Museum of the City of Sao Paulo Morumbi Kápolnájában, Brazíliában.

 

A képek a művész külön engedélyével szerepelnek a bejegyzésben. 

  

Szólj hozzá!
2016. június 01. 20:42 - Bátorfi Andrea

Vörös zivatar kulcsesővel, avagy az emlékek terhe

Chiharu Shiota Szentendrén

Tüzes viharfelhőben esőcseppek gyanánt emlékhordozó kulcsok zúdulnak alá. Emlékek özönében navigáljuk életünk hajóját, de vajon mit kezdünk az elődeink által ránk hagyományozott órási emlékanyaggal? Behálózva beleveszünk a múlt árjába vagy utat találunk egy biztos kikötő felé? Mire szolgálnak egyáltalán az emlékek? Teher vagy áldás, hogy emlékezünk? Chiharu Shiota Emlékeső című kiállítása a Szentendrei Képtárban felrázóan erőteljes érzéseket és gondolatokat ébreszt.5741.jpg

Shiota emlékhordozó, régi tárgyakkal dolgozik installációiban, viseltes ruhákkal és cipőkkel, régiségboltban talált bőröndökkel, kopott ablakkeretekkel és mára már hasznavehetetlen kulcsokkal. E történetekkel terhes tárgyakat fekete vagy vörös fonállal szövi körbe, hogy az emberi kapcsolatok bonyolultságát és érzelemgazdagságát tegye láthatóvá. Pályája korai szakaszától, a 90-es évek végétől dolgozik a halállal való félelemteli szembesülés érzésvilágával. Fekete gyapjúfonállal körbeszőtt és sáros, elszenesített tárgyakkal tele terei megrázó mementók a közelmúlt történelméből. Szentendrei Emlékesője ezúttal egy vibrálóan életteli és meleg térbe, egy intim belső világba hív. Legelső, primér reakcióm a vörös fonállal sűrűn beszőtt térbe lépve a bentlévőség érzése volt, mintha a test felnagyított belsejébe, a kapilláris érrendszer fényjárta barlanglabirintusába érkeztem volna. 5737.jpg 

Szürreális módon azonban az érfalakról itt régi kulcsok lógnak, kicsi ezüstösek, emberformájúak és  rozsdás fülesek. Egy közeli hozzátartozója elvesztésekor fogant meg a művészben a vágy, hogy összegyűjtsön valamit, amit a kezében tarthat az elhunyttól, s összekösse  az élők jelenét a halottak múltjával. Az installáció mindent mindennel összekötő hálórendszeréből, mint vörös zivatarfelhőből kulcsokban tárolt emlékek áradata hullik ránk. Itt egyetlen emlék, egyetlen elem sem elszakított vagy különálló. S ha a rendszer egy fonala el is van vágva valahol, menten újra összeköttetik.5743.jpg

Az 56. Velencei Biennálé Japán Pavilonjában (2015) Shiota Kulcs a kézben című hasonló, de komplexebb installációjában két régi, kopott csónak állt a vörös fonalas kulcsesőben felfelé álló orral, mintha éppen a viharos tengeren tomboló hullámokkal dacolnának.  A pavilon földszinti terében Shiota óvodás gyerekekkel készített videójában hangzott el az az alapvető kérdés, ami az installáció gondolati vezérfonalául szolgált: Hogyan jöttél erre a világra? A gyerekek szavai, ahogy a világról alkotott legkorábbi emlékeikről beszéltek a maguk szimbolikus, képi nyelvén, élet és halál határmezsgyéjére hívtak, s nem tudtam eldönteni, vajon az élők vagy a holtak szavait hallom át a történeteikből.velence2.jpg

Shiota értelmezésében az emlékek kulcsaival a gyerekek az emberiség ősi emléktárába vezető ajtókat nyitottak fel. Ha azonban tengernyi emlékünket mind áthagyományozzuk a következő generációra, mi vár rájuk az élet viharában, s hogyan találnak biztos kikötőt? - tette fel a kérdést a művész az emeleti installációban. Hitoshi Nakano, a pavilon kurátora szerint a csónakok valójában ajándékok, amelyeket mi adunk át gyermekeinknek, hogy átvészeljenek megannyi viharos emlékesőt.

A szentendrei installációból ugyan hiányzik a videó és az öreg csónakok, a hálórendszer végül mégis kiad két csónakszerű alakzatot ott, ahol az érháló összesűrűsödik, összecsomósodik. Ezek a gubanc-csónakok, amelyek sem utazásra, sem átkelésre nem szolgálnak immár, a fonáltengerben rekedtek. Gubó jellegüknél fogva még kettéhasadt bábot, kiürült bölcsőt, de akár koporsót is láthatok bennük.5753.jpg

Üres gubók, héjak ezek, amiket már elhagyott az újraszületett vagy egy másik létformába utazó. Vajon mi mindent hagyunk hátra halálunkkor? Továbbvisszük valamilyen formában az emlékeinket és a tapasztalatainkat egy másik létformába is? A mitológiai bölcsesség szerint minden meghalt léleknek innia kell a halottak birodalmában a Léthé, a Feledés vizéből az újjászületés előtt, mert a felejtés gyógyír, s nem tudnának elhordozni annyi terhet, amennyi az emlékezéssel járna. Ebben a kábulatban azonban nemcsak a személyes emlékezet törlődik ki, hanem a lélek elfeledkezik arról az egyetlen dologról is, amire érdemes emlékeznie, arról, amit eredetéről és úticéljáról tudott. 5745.jpg

Shiota értelmezésében hatalmas, vitális erővel ruházzuk fel emlékeinket, amelyek a múlt, a múló idő és az emberi történelem lenyomatai. Vajon létezik a múlt terhe alóli megszabadulás kulcsa is? Mert a múlttal nem lehet betelni és betöltetni. A lélek valami lényegire akar emlékezni. S ha ezt a kulcsot megtaláljuk, az emlékek hálója lefejtődik. A lélek a felszíni áramlatok mögé lát, és felfog magában valami maradandót.

Az Emlékeső című installáción tizenöt ember dolgozott két hétig több mint húszezer, önkéntesek által összegyűjtött kulcs és több száz kilométernyi  vörös gyapjúfonál felhasználásával. 

Az installáció a Szentendrei Képtárban látható október 16-ig. Szentendre, Fő tér 2-5.

 

A képek a szerző felvételei.

 

Szólj hozzá!
2016. május 24. 16:00 - Bátorfi Andrea

Az átváltozás királynői útja

Ki ez a karját összefonó, csípőjét dacosan kitoló, hetykén álló nő, aki körül drótból kerítés szövődött? Pontosabban ő szőtte azt maga köré, és termelte ki saját teste anyagából. Védvonal az és erőd, egy "ne érints meg engem" felkiáltás. rabo23.jpg

Rabóczky Judit Rita  szobra egy megrázó ön-szembesülésre hív.  Egy bezárkózásában és elkülönültségében kérlelhetetlen attitűd hű tükörképe ez a szobor, a hajthatatlané, aki büszkén áll maga alkotta tüskevilága vélt biztonságában, távol tartva érintést és mindenfajta kommunikációt. Belső tartalma, esszenciája nincs, szellősen szőtt drótból áll maga is, mint a sövény körülötte. Védőbástyája azonos anyagú a testével, annak mintegy meghosszabbítása, egy sajátos, beszédes kinövés. Elszigetelt, magányos korszakainkban érezhetünk így, amikor drótháló ugyan nem látszik körülöttünk, de összetéveszthetetlenül érezhető annak távoltartó kisugárzása. S noha a lény maga érinthetetlen, megközelíthetetlensége érzékenyen megérint engem. Kérdések kavarognak bennem, és önkéntelenül párbeszédet kezdek vele, mert fáj magára hagynom. Elmondom neki, hogy látom a Földet egy végtelen elektromágneses mezőben forogni, s látom, hogy minden dolog részese ennek a kavargó, oszcilláló energiának. Látom, hogy saját egyéni életemben is jelen van e vibráló kozmikus energia közvetlen belső terem kiáradásaként. S amilyen az energetikai anatómiám, olyan lesz a világom. Amit ki-és felnövesztek magamból és magam köré, az fogja meghatározni az életlehetőségeimet.

Invokáció az életadó nőiség archetípusához

Rabóczky hét évvel ezelőtt készítette ezt a hegesztett vasdrótokból álló szobrot egy jungi archetípusokat ábrázoló sorozat első tagjaként. A szobor utólag a Királynő címet kapta utalásképpen a tarot nagy arkánumában is megtalálható uralkodónő archetípusára. a_kiralyno_es_judit.jpg
Jung szerint a kollektív tudatalatti az az alapzat, amit a régiek a dolgok kölcsönös egymásrautaltságának, összefüggésének neveztek. Az archetípusok hatalmas univerzális figurákként és szimbólumokként élnek mind a személyes, mind a kollektív tudattalanban, alakítva élményeinket és életfelfogásunkat. A tarot archetípusai egy olyan mintázatot adnak ki, ami segít megérteni a bajba jutott és kérdező ember problémáját. A szimbólumokkal való munka pedig előmozdítja a bennük rejlő erőnek és potenciálnak a megvalósítását. Rabóczky elmondása szerint a Királynő egy krízisekkel teli életkorszak látlelete, majdnem egy évig tartó elkészítése pedig maga a gyógyulási folyamat, egyfajta "totál terápia" volt. Valójában a lehetetlent akarta megalkotni, nem az anyagi szobrot, hanem a szobor körüli anyagtalan levegőt, a teret. A levegősség, a tágasság és a tér iránti vágytól vezérelve végül létrehozta az önmagát az emberi társadalomból és a kozmikus keringésből is kirekesztő ember mását. Rabóczky szobra nem az uralkodónő archetípusának a megtestesítése, hanem inkább egy vágymegfogalmazás és invokáció az istennőhöz, az életadó, termékeny és szent nőiséghez. Rabóczky maga vált azzá, aki újjászüli saját magát, aki elkülönültsége dróterdejéből kibontakozva újrakalibrálja önmagát az átalakulás leghatékonyabb eszközével, a művészettel.rabo33.jpg

Egy Paksi Endre Lehel által készített interjúban Rabóczky feltárja, hogy a szobrászat számára varázslás, amiben "egy külső tagot berántasz". Ahogy a művész hétköznapi énje feloldódik alkotás közben, és megfeledkezik még a legalapvetőbb testi funkciók kielégítéséről is, egy jó mű befogadása is az önmagunkról való elfeledkezés pillanataival ajándékoz meg. S ha e feloldódásban hátrahagyjuk hétköznapi valónkat és valami mélyebb, nagyobb dologra eszmélünk,  akkor be vagyunk rántva, a varázs hat. Az alkotás Isten-közeli állapot, mondja a művész. S az alkotói folyamat eme istenközeli varázslatában Rabóczky létrehozott egy alakot, a magába fordulás és elkülönés mai hősét, aki nem is lehetne távolabb az Istentől és önnön benső magvától. Mert maga a teremtő folyamat az, ami felemel, miközben a művész a maga nagyon is emberi szenvedésén és szűk-ségein dolgozik. Önmagát terápiázza és megalkotja fájdalma látleletét. Mire a mű elkészül, a művész új korszakba léphet hátrahagyva a szenvedésből való megtisztulás kézzelfogható bizonyítékát. A mű pedig túlemelkedve a személyesség határain, általános érvényűvé tágul, hogy immár nekünk, nézők számára kínálja fel a megtisztító önszembesülés lehetőségét, hogy csatlakozzunk a művészhez a gyógyulás és az újjászületés útján.

Rabóczky Judit Rita Királynő című hegesztett vas szobra a Fészek Galériában látható 2016. június 3-ig.

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
2016. május 16. 22:27 - Bátorfi Andrea

Az ember, aki halakat teremt a folyóba

Mit szólnál, ha egy járdába karcolt, titokzatos nőalakra bukkannál egyik reggel, munkába menet? Mintha intene feléd, határozottan egy irányba mutatva, s a jelek egyre csak szaporodnának a lábad alatt. 5037.jpg
Milyen érzés lenne? Összezavarodnál, igyekeznél elfelejteni, vagy valamiféle régen elfelejtett izgatottság uralkodna el rajtad? 
Kevéssé valószínű, hogy a nagyváros utcáit járva efféle jelekbe botlanál, de létezik néhány olyan pontja a földnek, ahol Ahmad Nadalian, iráni land art művész rejtélyes figuráira lelhetsz.

Minden vizek felett ő uralkodik

A land artnak van egy irányzata, ahol a művész átmeneti jeleket hagy a tájban, esztétikusan rendezett mikrovilágokat hozva létre ágakból, levelekből, kövekből.  A jeleket elfújja a szél, elmossa az eső vagy lassan szétesnek, így a mű dokumentumfotókon élhet csak tovább. Az efemer jelek többnyire azt a rendet és összefüggésrendszert mutatják fel, amit az ember ugyan nem érzékel, de vágyik részévé lenni. Ahmad Nadalian a természet eldugott zugaiban, hegyek mélyén és folyópartokon talált kövekre és sziklákba faragja hosszabb életű jeleit. Története gyermekkorában kezdődött szülőfalujában, valahol Iránban, amikor kedvtelve járt ki a folyóhoz halakat figyelni. Miután évekig tartó külföldi tanulmányai után visszatért falujába, kiábrándulva fedezte fel, hogy a folyóban nincsenek többé halak. Akkor született meg benne az elhatározás, hogy mint művész tegyen valamit a maga eszközeivel azért, hogy a folyó újra termékennyé váljon. Kövekre kezdett halakat faragni, amiket egyfajta egyszemélyes termékenységi rituálé keretében dobott vissza a folyóba. 5061.jpg

Miután évek óta kísérem figyelemmel Nadalian munkásságát online dokumentációja segítségével, olaszországi utam részeként elkötelezve indultam neki, hogy felfedezzem a "Pescia melletti erdőségben, a régi malom felé vezető úton" megbúvó halait és istennőit. Akkor még nem tudtam, valójában mekkora kalandra vállalkozom. Mert ugyan minden művész láttatni és látva lenni vágyik, Nadalian land artjának lényegi része a rejtőzködés. Hosszas levelezés és telefonálgatás után sikerült végre megkapnom az információt , hogy az a bizonyos régi malom valószínűleg egy Stiappa nevű eldugott hegyi falu közelében található, de Nadalianról senki nem hallott még. A Pesciából Stiappáig vezető majdnem negyven perces szerpentinen Nadalianhoz beszéltem magamban, hogy legyen szíves útmutató jeleket hagyni, és megsegíteni az istennőt kereső vándort. Nem kellett csalódnom, mert Stiappa macskakövein gyorsan rábukkantam Nadalian kitárt karú asszonyára és mellette ikonikus halfigurájára. Innentől kezdve magabiztosabban haladtam, főleg, hogy a szobrász újabb jeleket, szerencsepatkókat faragott a patakvölgybe vezető ösvény lépőköveibe.  5063.jpg
Az út egy vízesésekkel tarkított, páfrányos völgybe vezetett, ahol némi figyelmes szemlélődés után sorra fedeztem fel a kőbe vésett figurákat.  Az első faragvány, amit észrevettem, Anahita istennő volt egy magában álló lapos sziklán a patak közepében. Fejét oldalra fordítja, szemét lehunyja, kezeit a szívén nyugtatja, feje fölött fekvő félhold. Köldökében égerfa megszáradt virágzatai kígyóznak. Arcéle jól kivehető, ahogy a moha kezd betelepedni a vésés vájataiba. Lába lassan elhalványul, mert magas vízálláskor a sebes patak immár tizennégy év óta mossa, koptatja. 5047.jpg
Anahita a víz és a termékenység ősi perzsa istennője volt, a nők patrónusa, a Nagy Anya megtestesítőinek egyik legkorábbi példája. Minden vizek felett ő uralkodott, lett légyen bár folyó, tó, tenger vagy az emberiség életadó nedvei, mint ondó és anyatej. A folyók és a tavak különösen szentek voltak a számára, mert a születés vizeinek tekintette őket.5049.jpg

Kicsit odébb, a vízeséseknél több faragványra is bukkantam: egy parton álló kövön két nagyméretű halra és Anahita fejére a holddal. S mind közül a legvarázslatosabbra, egy félig vízben álló, lapos kövön egy majdnem embernagyságú istennő feküdt, akinek a feje mellett megtaláltam Nadalain kőbe vésett aláírását is. Ez a félig vízben fekvő nő egészen elbűvölt: az arcán átfolyó víz pillanatokra egészen ellepte, majd láthatatlanságából újra felmerült. Anahita nevének jelentése: a szeplőtelen. A természet makulátlan szépsége mellett az ő jelenléte ébresztett tudatára, hogy valójában a testén járok, a lélekzetét szívom és a nedveit iszom. Ráébredtem, hogy valami nagy, szent dolognak a részese vagyok itt, egy eleven, hatalmas jelenlétnek. 5074.jpg

Közben összetalálkoztam egy helybéli horgásszal, akitől megérdeklődtem, látta-e már a halakat és az istennőket. Nem, ő még sohasem találkozott velük, válaszolta csodálkozva. Igen, értem én, mert nehezen elképzelhető, hogy valaki véletlenszerűségből talál rájuk, én is csak azért láttam őket, mert tudok a létezésükről és kerestem őket. Nem így van ez a hétköznapjainkban is? Arra, hogy egy nagyobb egészbe vagyunk beleágyazva, vajon hányszor emlékezünk naponta, hetente, egy évben vagy egész életünk során?

Land art - teremtő és gyógyító rituálék

Folyókba dobott halaival, patak mellé faragott termékenység istennőivel Nadalian nemcsak emlékeztet, hanem művész-papként gyógyító rituálékat is végez. Hogy vizeink újra hemzsegjenek a halaktól, s a természet makulátlan érintetlenségben éljen tovább. Mindeközben a lélek-természet elevenítése és felemelése is zajlik, hogy ami szennyezett és eltompult, az új élettel telítődjön, s ahol nincs már tisztelet és ámulat, ott megérezzük a szent jelenlétet. Noha nincs műszer, amely kijelezné, vajon tisztább és termékenyebb lett-e a víz Nadalian istennőitől, és nincs számláló, amely kimutatná, vajon megszaporodtak-e a halak az általa gyógyított vizekben, az ember évezredek óta él abban a meggyőződésben, hogy rituális tetteivel jótékony hatást gyakorol önmagára és környezetére, s ezzel hozzájárul a világ rendjének fenntartásához. 5078.jpg

Amint a művész nyomot hagy az erdőben és a folyókban, megváltoztatja annak a területnek az energetikai mintázatát. A land art tárgyakba fókuszált emberi energia hat, formál, ha kell gyógyít. A művész azért dolgozik, hogy több tudatosságot és lélekminőséget vigyen oda, ahol a dolgok romlani kezdtek, vagy ahol felejtésbe süllyedtek az emberi elmék. 

A teremtés lényege az addig csak a szellemi világban létező, illanó ideák anyagba hívása vagy formába fordítása. A lehívás vagy fordítás során nagy mennyiségű fókuszált energia sűrűsödik a születő formába, ami azután kisugározva hatást gyakorol mindarra, amivel és akivel kapcsolatba kerül. Hatást gyakorol vagyis átformál(hat)ja a valóságot. Ha az ember teremtő potenciáljában, nem pusztán a művet, de a valóságot is formáló alkotó tevékenységében nem hiszek, nemcsak hogy művész nem vagyok, hanem a mindennapjaim is értelmüket vesztik. Ha azonban önmagamra, mint alkotó teremtőre tekintek, aki az életet mint művet formálja, napjaim felelősségel, mélységgel és értelemmel telítődnek. Ez az egész egy alapvető nézőpontváltással kezdődik, amikor egy véletlenszerű, sodródó életérzésből teremtő erőm és felelősségem érzésébe, majd tudásába váltok át. Ez a fordulat valójában a táguló. A következő bejegyzésben erről a szemléletváltó, alapvető fordulatról beszélek tovább.

Tovább Ahmad Nadalian honlapjára

A képek a szerző felvételei.

 

2 komment
2016. május 05. 18:07 - Bátorfi Andrea

Pipilotti Rist nőművészete

Elvarázsol és marasztal

Pipilotti Rist korunk egyik legizgalmasabb videóművésze. Legutóbb a zürichi Kunsthaus adott otthont egy nagyszabású kiállításának "A nyálad az én búvárruhám a fájdalom óceánjában" címmel.  Naívan azt gondolhatnánk, hogy egy videóművész vászonra vagy falra vetít, legfeljebb laposképernyőt használ. De nem így Pipilotti, aki intim terekbe való bekukucskálásra invitál a legszokatlanabb felületekre és tárgyakra vetítve.7-leplek.jpg
Belépve a teljesen elsötétített kiállítóterekbe olyan érzésem támadt, mintha a művész lakásába, sőt, néhol a fejébe és teste belső tájaira kapnék bepillantási engedélyt. Mintha egy vendégségbe érkeztem volna, ahol a videók hol egymást félig takaró, átlátszó vásznakon jelentek meg, hol szokatlan hétköznapi tárgyakon, mint például egy kuka oldalán, egy paplanon egy megvetett ágyban, egy festményen vagy az étkezőasztal feletti csillárról Swarovski kristályok helyett lógó bugyikon és alsótrikókon.2-bugyicsillar.jpg

 

A videókon leginkább közelről és alulról filmezett, mozgásban lévő természeti tárgyak és testrészek tűntek fel  erős lassításban, sokszor torzított színekkel. Pipilotti installációiban azonban nem a filmek tartalma, hanem a hangulat és az érzésvilág bűvölt el, a beengedve-levés meghittsége és izgalma: bekukucskáltam például egy derékmagasságban elhelyezett dobozba, amelybe saját kamaszkori szobáját rendezte be. Bepillantást nyertem intim testszövetekbe egy csepp alakban lógó fémtárgyon, és odaültem az illattégelyekkel teli pipereasztalhoz, ahol a tükörben nemcsak önmagamat, hanem egy tenyérnyi képernyőn futó filmet is bámulhattam. 15-pipereasztal.jpg

Aztán legörnyedve belehajoltam egy nyitott retikül puha, rózsás belsejébe, ahol üveggyolyóra vetített tengerhullámzást találtam. Még egy vetítővászonként szolgáló vetett ágyba is bebújhattam volna, ha nem kötött volna le az a sok ágyon ugráló és paplan alá heveredő látogató, akik mind kiélvezték a soha-eddig-még-nem-volt lehetőséget, hogy egy "műtárgyban" ejtőzhettek. 5-agyban2.jpg
De igazából nem is figyeltem az apró tárgyakon futó filmek egymásba úszó, színes mintázatait, mert a lényeg az volt, ahogy ezek a bensőséges terek megnyíltak a számomra. Mintha egy olyan vendégségbe érkeztem volna, ahol szívélyesen és melegen fogadnak, és sokáig marasztalnak. Én pedig szívesen maradtam, mert része lettem egy magántörténetnek, amiben otthon éreztem magam. S láthatóan így volt ezzel az a sok száz másik látogató is, akik velem együtt hosszú órákat töltöttek a kiállításon egy hideg és borongós áprilisi szombaton. Az emberek boldogan oldódtak fel az atmoszferikus, meghitt terekben, fesztelenül élvezve a részvételt.

Jártál már úgy múzeumban, hogy a nyolcadik, festményekkel telezsúfolt terem után lerogytál a földre ( ha engedték) vagy jobb esetben valamilyen múzeumi ülőalkalmatosságra, mert derékfájás kínzott, a talpad sajgott, és betonkeménységűvé vált agyad képtelen volt többet befogadni? Szakma ide vagy oda, újra és újra rámtör múzeumokban és nagyobb kiállításokon ez a fajta teljes kimerültség. Pipilotti elvarázsolt tereiben azonban három óra észrevétlenül repült el a fáradtság és unottság legkisebb jele nélkül. 14-nappaliszofa.jpg
A rejtélyes, meleg fények, a susmorgó hangok a félhomályban, a mindenfelé hivogató pamlagok és fotelek, vagy a bugyicsillár alatt elhelyezett kerek étkezőasztal a rogyásig megrakott gyümölcsöstállal mind maradásra csábítottak. Hiába, ez a kiállítás a feltárás, feltárulkozás és beengedés gesztusairól szólt. Azokról a gesztusokról, amelyek mindig melegséget szülnek.


A kiállítás utolsó terében L alakban installált vásznakon nagyméretű videók váltották egymást. Főként a kilencvenes évek végén készült, jelentős darabok, mint például a Velencei Biennálét is megjárt Ever is over all című film, amiben egy eksztatikus felhevültségben úszó nő zúzza össze az utcán parkoló autók szélvédőjét egy virág alakú kalapáccsal. A nagy bravúr azonban az a 3000 led lámpából álló erdő volt, ami az aktuálisan vetített film színvilágával harmonizálva változtatta színeit, s amiben sétálva olyan érzésem volt, mintha a szétvert szélvédők szétpattant és térbe helyezett szilánkdarabjai közé kerültem volna. 12-nagyterem-vetites3.jpg 


6-ledek.jpg

Kritikusai szerint Pipilotti alapvetően feminista művész, aki gender témával, szexualitással és az emberi testtel kapcsolatos filmjeivel szerzett hírnevet magának. Ez a kiállítás számomra nem a filmek témái miatt volt vérbeli nőművészet, hanem mert az érzéssel átélhető élmény szintjén közvetítte a nőiség legfontosabb minőségei közül a meghittséget, a részvételre invitáló közvetlenséget, s azt a felszabadító energiát, amely elvarázsol és marasztal, magához hív és beenged. 

Pipilotti Rist honlapját itt találod.

 

A képek a szerző felvételei.

 

Szólj hozzá!
2016. május 05. 15:59 - Bátorfi Andrea

Táguló - nézőpontváltással

A nézőpontváltás egy rendkívül fontos lépés a kreatív, inspirált állapot eléréséhez. Akkor tudok közelebb kerülni saját kreativitásomhoz, ha emlékeztetem magam arra, hogy meglássam a különlegeset a hétköznapiban. Hadd mondjak erre egy példát a saját művészi tapasztalatatomból! Táguló című fotógrafikai sorozatom képeit a Duna partján sétálva készítettem az akkori lakóhelyem közelében. Novembertől februárig dolgoztam, mert lenyűgöztek a parti fák csupasz ágstruktúrái és a sápadt, téli fények. Több képréteget fotóztam egymásra, majd az elkészült képeket addig forgattam és tükröztem, míg rendkívüli látványvilág tárult fel előttem. Soha nem látott fényterek és alakzatok bukkantak elő az ágak szövevényéből, és látomásszerű struktúrák sejlettek fel a Duna hullámzó vizén készített többszörös expozíciójú képekből. Ez a szokatlan és nagyszabású vilunfolding_no_76_masolat.jpgág a Duna-part elhanyagolt, koszos környezetéből serkent elő. Ott, ahol üvegtörmelékeken és eldobált, málló rongyokon sétáltam. Míg a partszakasz egésze egy cseppet sem volt inspiráló vagy elragadó, annak iszapos sávjában különleges jelenségre lettem figyelmes: elbűvölt a sáros talaj vízzel teli bemélyedéseiben megcsillanó fény.
Mivel a táj valósága olyan volt körülöttem, amilyen, választhattam: vagy lesújtva távozom és kesergek a partszakasz elhanyagoltsága felett, vagy fókuszt váltok és a figyelmemet átállítom valami kivételesre. Ez a kivételes ebben az esetben a sárban csillogó fénypontokat jelentette. A sokrétegű fotográfiák fő témájául így ezt a kápráztató jelenséget tettem, s ezzel a nézőpontváltással, vagyis a különlegesre való ráhangolódással jött létre a Táguló sorozat.  

Minden helyzetben hatalmamban áll eldönteni, mire irányítom a figyelmemet. S ezzel egyben egyfajta alkímiai átalakítást végzek magamon. Mert amire a figyelmemet irányítom, az növekszik az életemben.  Az előbbi példámnál maradva, ha a sártócsában vibráló fényjelenséget észrevéve figyelmemet átállítom erre az apró csodára, akkor ez fogja kitölteni az elmémet és a szívemet, és értékeset hozhatok létre ott is, ahol más csak bosszúságot és csalódottságot él át.

unfolding_no_55_masolat.jpg

A Tágulóban gyakorolt fókuszváltás nem pusztán a fotózás terén hoz létre értékeset az életemben. A művészi tekintet átváltása a sárról a fényre nagyon fontos lelki attitűdöt példáz: önmagam árnyékos énrészei táplálása helyett fényes tulajdonságaimat kívánom növelni. Míg azonban a fotózás során egyfajta meditatív állapotban, a flow részeként történik a fókuszváltás, hétköznapi életemben, a lelki folyamatok szintjén tudatos elhatározás szükséges a fényfókusz tartására. Minden reggel emlékeztetem magam arra, milyen fókuszt választok arra a napra: igen, a bennem lévő inspirált, nyitott szívű, fényes lényt kívánom növelni. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű: mert az az élet, ami ennél kevesebb, fáj. Rossz érzés és pocsék látvány, mint a sáros part az üvegszilánkokkal. 

A Millenáris parkban 2010-ben megrendezett Táguló című kiállítás egyik látogatója, egy japán kurátor a következőt mondta a képekről: "great cathedrals of inner nature". A belső természet nagy katedrálisai. Hiszem, hogy a belső természet eredendően fénnyel teli és tiszta. S ebben a hitben élve feladatom és felelősségem ezt kifejezni és növekedését elősegíteni mind a művészetben, mind a hétköznapi életem során.

Gyakorlat belső növekedésre fókuszváltással

Évtizedek óta vezetek különböző naplókat: álomnaplót, a belső hang naplóját, kreativitásfejlesztő naplót, szerelmi naplót. Javaslom, hogy legyen neked is egy naplód vagy vázlatfüzeted, de olyan, amit minden alkalommal öröm kézbe venned. Én mindig olyat választok, amibe rajzolni is tudok. Írd fel egy oldal tetejére: Belső természetem fényei. Adj magadnak néhány perc csöndet, mielőtt írni kezdesz. Csak lélegezz természetesen, és engedd meg magadban és körülötted a csendet! Majd írj egy listát a jó tulajdonságaidról! Ha összegyűjtöttél néhányat, sződd bele őket a következő mondatokba: "Értékelem magamban azt, hogy…", "Jónak tartom magamban azt, hogy…",  "Szeretem, amikor…..vagyok.",  "Meg vagyok magammal elégedve, amikor…." és így tovább. A lényeg, hogy a nagyrabecsülés hangján írj magadról a jó tulajdonságaid kapcsán. Nem baj, ha az elején esetleg csak néhány tulajdonság jut az eszedbe! Hagyd nyitva a listát, hogy később folytathasd, kiegészíthesd. Reggelenként szánj néhány percet arra, hogy előveszed a listát, és magadban, vagy még jobb, ha hangosan felolvasod a leírt nagyrabecsülés mondatokat. Majd a végén tedd hozzá: "Ez növekedjék az életemben! Ezt választom."


no62_masolat.jpg
Ahogy a reggeli kávé felpörget a délelőtti munkavégzésre, úgy pörgeti fel ez a rövid, de erőteljes gyakorlat a képességedet a legbelsőbb természeted szerinti gondolkodásra és cselekvésre. Mindez természetesen időt igényel, sőt, azt is mondhatnám, ez egy élethosszig tartó gyakorlat. Sőt, alapgyakorlat, mert a szeretet képességét kultiválod magadban, ami az önelfogadással kezdődik, és ránevelődsz, hogy teremtőként éld meg magadat, akinek választása van, hogy hogyan éljen. Az "Ezt választom!" kijelentésnél kevés erőteljesebb mondatot ismerek. 

Gyakorlat kreativitásnövelésre fókuszváltásal 

Legközelebb, amikor egy megállóban álldogálsz buszra vagy villamosra várva, kérlek, ne vedd elő a telefonodat, hogy elüsd a várakozás perceit! Nézz körül, és vedd észre a fény és árnyék jelenségeit a környezetedben! Légy figyelmes a nagy mintákra, amelyeket egy ház vagy fa vetett árnyéka rajzol, vedd észre az éles határvonalakat a fényes és árnyékos területek között! Ne gondolj semmire, csak költözz bele a szemedbe, és figyelj! Ha éppen nem süt a nap, a környezet világos és sötétebb tónusú elemeit vedd szemügyre! Könnyebb és izgalmasabb e látásgyakorlat a természetben sétálva. A cél az, hogy a hétköznapokban szokásos, szétszórt figyelemből egy célirányos fókuszra válts át, és fény-árnyék vagy világos-sötét mintázatokat vegyél észre a környezetedben. A fénymintákra való rácsodálkozás sok képzőművészeti alkotást ihletett már a barokk festményeken át a 20.századi fotográfiákig. A szokásos részletek helyett a nagyobb mintákra irányított figyelem ráadásul edzeni fogja éberségedet, hogy a későbbiekben észrevegyél ismétlődő történéseket, vagyis mintázatokat a saját életedben is. Érdemes egy kis zsebnoteszt rendszeresítened az észrevételeid feljegyzésére. Nálam mindig van egy, amibe rögzítem hirtelen jött gondolataimat és meglátásaimat. Először tehát csak figyelj, és gyakorold a fókuszváltást! Később egy-két észrevételt fel is jegyezhetsz a noteszodba a fényes és árnyékos minták találkozásáról. Használj hasonlatokat vagy csak egyszerű, vázlatos leírásokat! Ha néhány ilyen észrevételt összegyűjtesz, és egy szabadvers formájába rakod őket, máris egy csipetnyi költészetet varázsolhatsz a hétköznapokba.

Több Táguló képet erre a linkre kattintva találsz. 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
2016. május 02. 19:00 - Bátorfi Andrea

Blogindító

"Légy realista! Készülj a csodára!"

(Bhagwan Shree Rajineesh)

Elgondolkodtál már azon, milyen lenne egy színes, izgalmas és alkotó élet, amelyben az ötletek és új meglátások akadálytalanul áramlanak hozzád és rajtad keresztül, s az álmaid megvalósulása erőfeszítés nélkül, természetes módon bontakozik ki? Amikor a hétköznapok kicsinyes ügyeit könnyű szívvel intézed, bármihez is fogsz, eredeti és kreatív megoldásokra jutsz, és terveid kivitelezéséhez csodálatos módon megérkeznek a segítő emberek és erőforrások? Ezt a különleges eseményekben, találkozásokban és rendkívüli lehetőségekben gazdag életet hívom tágulónak, ahol cselekedeteinket mély értelem hatja át és úgy érezzük, állandó növekedésben vagyunk.  A tágulóban a saját életünk megformálásának vagyis a sorsteremtésnek a felelősségét magunkra vállaljuk.  A táguló alapvetően tudatállapot, ugyanakkor pedig nézőpont is. Mind a tudatállapotot, mind a nézőpontot megválaszthatjuk, vagyis mindkettő saját döntésünk kérdése. Albert Einstein találó megfogalmazásában:

" Élheted az életed abban a hiszemben, hogy nincsenek csodák, de élhetsz úgy is, mintha minden csoda lenne."

A Táguló című blogban arra vállalkozom, hogy ebbe a tudatátállítással illetve fókuszváltással megteremthető, csodákkal teli dimenzióba invitáljalak.  Ehhez az inspirált és kreatív élethez kívánok lelki táplálékot nyújtani műalkotások élményszerű bemutatásán, valamint jövőformáló szellemi trendek és technikák ismertetésén keresztül. Gyakorlatokat is javasolok, ha szívesen kipróbálnád a nézőpontváltással járó előnyöket kreativitásod és sorsteremtő képességed fejlesztése érdekében. 

A művészet mint megismerési út

A tudomány, a vallás és a művészet a valóság megismerésére és az abban való eligazodásra szolgáló alapvető utak.  A művészet túlmutat a logikával megközelíthető és szavakon keresztül megérthető tények világán, s a valóságnak olyan dimenzióival teremt kapcsolatot, amelyek előtt az ész megtorpan.  A művészet által felkínált megismerési utat leginkább intuitív megértésként, belső látásként és érzelmi gazdagodásként tudnám körülírni. Így a művészet egyfelől saját, belső igazságunkhoz visz közelebb, másfelől a világról kommunikál a nagyobb összefüggések és víziók szintjén. A művész eredeti funkcióit tekintve gyógyító, sámán és vizionárius, aki egy kitágultabb valóságba, egy szélesebb kapcsolódási rendszerbe kalauzol, ahol az ember transzformáción mehet keresztül. Művészettörténészként és művészként egyaránt az a meggyőződésem, hogy a művészet mai napig legfontosabb feladata a transzformáció, vagyis hogy önmagunk jobbik változatához vezessen. 

Blogomban transzformáló és léleknövelő művészeti példák és történetek megosztása mellett önismerethez vezető és kreativitásfejlesztő gyakorlatokat javasolok. Amikor egy művet szemlélek,  a következő kérdéseket teszem fel: "Hogyan leszek ezáltal több? Hogyan és miért gazdagodhatok, növekedhetek a mű által? Mire inspirál engem ez a mű?"  Így a műalkotásokkal való találkozás során lehetőségem nyílik a saját életemre új nézőpontokból rálátni,  életem eseményeit más összefüggésrendszerbe helyezni  és szellemi képességeimet, alkotóerőmet fejleszteni. 

Köszönöm, ha velem tartasz ebben az utazásban és megosztod a tapasztalataidat, élményeidet!

 

bill_viola_the_crossing.jpg

Részlet Bill Viola The Crossing című videójából.

Bill Viola a transzformáció nagymestere, pillants bele a honlapjába: http://www.billviola.com

 

 

 

  

 

 

A kép forrása: https://flic.kr/p/xZvji

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
Napló és útmutató egy inspirált, kreatív élethez